Napló

Mi az a Két Egér-lista?

A könyvesbolt utáni életünk egy fontos pillanata: új blogot indítottunk a Kölökneten, a címe Két Egér-lista. A célja többek között pedig az, hogy ne hagyjuk veszni azt a tudást, amit a Két Egérben felhalmoztunk. Ráadásul sok esetben különvéleményünk van arról, hogy mi is a jó gyerekkönyv. Addig meg sem állunk, amíg meg ne mondjuk, hogy szerintünk melyik a 100 legjobb gyerekkönyv és a 100 legjobb segító könyv. De most még csak 20-nál tartunk... Részletek…

Az Olttól az East River-ig

Gyors körkép városokról és könyvekről, arról, hogyan beszélnek a könyvek a gyerekeknek a (egy) városról. Lehetne ez egy képzeletbeli utazás Sepsiszentgyörgytől New York-ig, de nem az lesz. Részletek…

Antik barna meseregény: Rév Fülöp

A Balatonnal elsősorban nyáron foglalkozunk, miért tennénk másképp egy balatoni meseregénnyel. Azonban a Rév Fülöp uralkodó színe az antik barna, a lokális mellett a popkulturális beágyazottsága is figyelemreméltó. Jeney Zoltán könyve bátran olvasható ősszel (télen, sőt tavasszal) is. Részletek…

Sok színes gyapjú, a sajátunk!

Jó hír a Két Egérhez kötődő tűnemezelő szubkultúra számára: gyapjúból önellátók lettünk. Mi több: gyapjúbeszerzőhely!


A Két Egér most már kezd a hazai tűnemezelés egyik fellegvárává válni (igazából persze nem tudom, hogy vannak-e még további fellegvárak). Már harmadszor indult tanfolyam, van tűnemezelő klubunk csütörtökönként… A tűnemezeléshez elsősorban gyapjú szükséges. Gyapjút többféle módon lehet beszerezni, van a), b) és c) lehetőség; ezeket most nem részletezem, mert itt van a d) variáció: szerezzen gyapjút a Két Egérből! Részletek…

Hogy állnak Kun Fruzsi dolgai?

Nyár végére hagytuk a kedvenc illusztrátorainkat Kun Fruzsina-hét követi az Agócs Írisz-hetet. Ebből az alkalomból röviden áttekintjük, mit is lehet kapni nálunk Fruzsitól a könyveken kívül, mert érkezett a napokban hozzánk néhány izgalmas új darab. Részletek…

Új és régi

Számtalan könyv megérdemelné a tavaszi, könyvfesztiváli felhozatalból, hogy írjunk róla. Ezek közül most teljesen önkényesen emelünk ki kettőt: a Pagony egyik újdonságát, A kőmajmok házát, és egy régóta sokak által keresett könyvet, A három rablót, amit a Scolar adott ki újra. Részletek…

Előzetes: Nick és Tesla veszélyes laboratóriuma

Kalandos és tudományos. A Cerkabella és a Vivandra kiadó közösen jelenteti meg Nick és Tesla rejtélyes történetét elektromágnesekkel, betörőriasztókkal és sok más otthon megépíthető kütyüvel. Kedvcsinálónak itt a könyv első fejezete (Krusovszky Dénes fordításában). A teljes könyvre már csak két hetet kell várni. Részletek…

Jaj, kit is válasszak?!

Amikor először felmerült, hogy kezdjünk bele ebbe a kedvenc illusztrátorom-sorozatba, a következő nevek kavarogtak a fejemben: Oliver Jeffers, Elodie Nouhen, Jon Klassen és még sokan mások. Végül a választásom Shaun Tan-re esett, arra kellett rájönnöm, hogy minden vele kezdődött… Az első külföldről érkezett mesekönyvem az ő képeskönyve volt, nincs is jobb hetekig epekedni. Szerintem így még postásnak nem örültek! Megérkezett hozzám a The Red Tree. Részletek…

Erdős Pál tényleg hihetetlen élete

Megfigyeltük, hogy van néhány olyan könyv, ami a kirakatba kerülve megnyilvánulásra, állásfoglalásra készteti a járókelőket. A fiú, aki imádta a matekot ilyen. Van, akiben a matematika mozdít meg valamit, hív elő azonnal közlendő (pozitív vagy negatív) élményeket, másokból a főhős, Erdős Pál személye csal elő (kizárólag pozitív) megjegyzéseket. Részletek…

Oldalak