tábor

Múzeumi tábor Óbudán

Egy hét múzeumjárás 2020-ban is. Ezúttal Óbudán, ahol egymást érik a remek múzeumok, és a városrész maga is egy nagyszabású történeti kiállítás! Öt napon keresztül déleőttönként egy-egy óbudai múzeumi helyszínt keresünk fel, délután pedig közösen alkotunk a bázisunkon. Gyertek, fedezzünk fel idén is új múzeumokat, új kiállításokat!

A táborok hétköznap 9-től délután 5-ig tartanak. Az 1. és 2. turnust – július 6–10. és 13–17. – 7–11 éves korosztály számára hirdetjük meg, 3. turnust – július 20–24. – pedig a nagyobbaknak (11 éven felülieknek). Részletek…

Címkék: 

Múzeumi tábor 2019 a Két Egérrel

Július első három hete újra a múzeumjárásé és alkotásé a Két Egérrel. Ezúttal a 1. turnust – július 1–5. – hirdetjük meg nagyobbak számára (11 éven felüliek) a 2. és 3. turnust – július 8–12. és 15–19. – pedig a 7-11 éves korsztálynak. Kövessük 2019-ben is a Múzeumi Egeret és unokatestvérét, fedezzünk fel új múzeumokat, új kiállításokat!  Részletek…

Múzeum, egér: tavaszi tábor

Azoknak, aki voltak már Két Egér táborban és azoknak, akik még nem: idén a tavaszi szünetben is lesz tábor, kétnapos április 13-14-én! Tehát: áprilisban is két nap múzeumjárás és alkotás a Két Egérrel! Részletek…

Címkék: 

Ha július, akkor múzeumos tábor (2018-ban is)

Júliusban újra lehetőség van egy hét múzeumjárásra és alkotásra a Két Egérrel. Az előző évhez hasonlóan az 1. és 2. normál turnus után a 3. turnust nagyobbak számára hirdetjük meg, nagyobbaknak szóló tartalommal. Kövessük 2018-ban is a Múzeumi Egeret és unokatestvérét, fedezzünk fel új múzeumokat, új kiállításokat!
Részletek…

Címkék: 

Egerekkel a múzeumba: tábor 2016-ban

Mindegyik turnus betelt! Csak akkor tudunk új jelentkezőt fogadni, ha valaki kimarad.

Kövessük idén is a Múzeumi Egeret és unokatestvérét, mert új kiállítások nyíltak, és akadnak régebbiek is, amiket még nem láttunk, sőt elvétve egy-két izgalmas budapesti ház, amit még nem néztünk meg. Tehát: júliusban egy hét múzeumjárás és alkotás a Két Egérrel. Részletek…

Címkék: 

Tábor: A Múzeumi Egér nyomában 2017-ben

Kövessük 2017-ben is a Múzeumi Egeret és unokatestvérét, fedezzünk fel új múzeumokat, új kiállításokat! Tehát újra lehetőség van júliusban egy hét múzeumjárásra és alkotásra a Két Egérrel. Az idei újdonságunk, hogy az 1. és 2. normál turnus után a 3. turnust nagyobbak számára hirdetjük meg, nagyobbaknak szóló tartalommal. Részletek…

Címkék: 

Pamucsok és bangák – drámatábor

6–8 éves gyerekek jelentkezését várjuk a Két Egérben indítandó drámatáborba. Időpont 2017. június 26–30.  A foglalkozásokat Krasznahorkai Ágnes, színész-drámatanár és Gábri Nikolett, színész-drámatanár tartja. Részletek…

Címkék: 

Augusztusi múzeumos tábor a Két Egérben

Hogy jól záruljon a nyár, lehetőség van augusztus végén (aug. 21–25) még egy hét múzeumjárásra és alkotásra a Két Egérben. Ezúttal az egyes tábori napokra külön-külön is lehet jelentkezni.  Részletek…

Címkék: 

A Két Egér múzeumos tábora 2014-ben

2014-ben is lesz múzeumos táborunk. El lehet indulni a nagytudású Múzeumi Egér és kíváncsi unokatestvére nyomában, mert a múzeumokban idén is új kiállítások, új kalandok várnak! Turnusok: júl. 7–11. és 14–18. 7–12 éves gyerekek jelentkezését várjuk. Részletek…

Múzeumos tábor 2013-ban is!

2013-ban újra elindulunk névadóink, a Múzeumi Egér és unokatestvére nyomában, azaz idén is lesz múzeumlátogatós tábor a Két Egérben. Turnusok: júl. 8–12. és 15–19. 7–12 éves gyerekek jelentkezését várjuk. Részletek…

Múzeumos tábor 2015-ben a Két Egérben

2015-ben újra múzeumos tábor a Két Egérben! Ismét el lehet indulni a nagytudású Múzeumi Egér és kíváncsi unokatestvére nyomában, és a múzeumokban idén is új kiállítások, új kalandok várnak! Mindegyik turnus betelt.  Részletek…

Két egér a múzeumban: múzeumlátogatós táborok

Névadónk a Múzeumi Egér és az unoktatestvére. 2012 júliusában nyomukban mi is elindulunk a múzeumba. Szeretnénk, ha  minél több gyerek velünk tartana a egyhetes múzeumlátogatós táborainkba. Turnusok: júl. 9–13. és 16–20. 7–12 éves gyerekek jelentkezését várjuk. Részletek…