A Balatonnal elsősorban nyáron foglalkozunk, miért tennénk másképp egy balatoni meseregénnyel. Azonban a Rév Fülöp uralkodó színe az antik barna, a lokális mellett a popkulturális beágyazottsága is figyelemreméltó. Jeney Zoltán könyve bátran olvasható ősszel (télen, sőt tavasszal) is.

Superman, Spider-Man, Hulk, Luke Skywalker. Kisemberekből átlényegülő, mitikus lények, szuperkinézettel, szuperruhában, még szuperebb képességekkel, igazi hősök, nekem. Lehet-e ezzel versenyben maradni? Egyáltalán kell? Létezik olyan hős, aki ha nem is szebb vagy jobb náluk, de azért elég izgalmasaknak ígérkezhet (nem csak) a gyerekek számára? Persze, a kérdésemben már ott a válasz, igen, létezik, mi több, a Rév Fülöpben meg is találtam az igazi laza (és persze viccesen együgyű) szuperhőst. Egy „első osztályú vidéki srácról” van szó, Fülöpről, aki a történet kezdetéig anyja tördemicén és egyéb finomságain éldegél, míg aztán egyik pillanatról a másikra Ádánd lovag fegyverhordozójává avanzsál. A regény Balatóniában játszódik, ahol Csobánc király kiliti nevű szörnyű betegségére (csukláskór) kell megtalálni az ellenszert, és minden valamire való lovag útnak indul megszerezni azt. Így sodródunk bele Ádánd és Fülöp kalandjaiba, akik szintén útnak indulnak a gyógyírért.

Jeney regénye magyar regei, mondai és népmesei motívumokat idéz meg, kísérve ügyes dramaturgiával és különös mellékszálakkal, amelyek szép lassan összegubancolódnak, hogy aztán a tragikus vég helyett minden szépen elsimuljon. A motívumkincs nem jelentéktelen része pedig egyetemes (pop-) kulturális eredetű (a Don Quijotétól a Gyalog galoppig mindent ide lehetne idézni). Az egyik legjobb dolog a Rév Fülöpben az, hogy senki sem a szokásos, sztereotip minta alapján viselkedik: Fülöp minden szupertettéért a véletlen a felelős (de persze mégsem teljesen, hiszen tiszta lelkével mégis csak uralja az eseményeket); Ádánd lovag sem egészen az, akinek gondolnánk, mindenesetre a kardharc helyett hihetetlen verbális és muzikális képességeit használja a nehézségek idején. Meglepően új perspektívába helyeződik a hagyományos meseregény azáltal, hogy az elbeszélés módja tág teret enged a fantáziának és a váratlan fordulatoknak, mégsem hagyja szétcsúszni a történetet. Két kisebb kivetnivalót találtam Jeney szövegében, a számomra sokszor már erőltetetten „játékos” helynevek, személynevek világát (…ló, …ló), és az amúgy ügyes történetmesélés egy-egy döccenését. Mégis a könyv végül elvitt, szórakoztatott, még azt is mondhatnám, hogy időnként sodort. A könyv antik-avíttos külseje eleinte elrettentett, de a gyerekek kezében valahogy megbarátkoztam vele. Haránt Artúr illusztrációi finoman utalnak a Dargay-iskolára, barnás színvilágukkal otthonos környezetet teremtenek Fülöp és Ádánd lovag mesés kalandjaihoz.