Két egeres naptárak – 2013

» 2014-es naptárainkról itt talál információt «

7 alkotótól 70 egyedi határidőnapló a Két Egérnél! Válasszatok kedvetekre 2013-as útitársat! Barcsi Diána – Holló Anna – Kun Fruzsina – Kupcsik Zsuzsi – Lévai Dóra – Máray Mariann – Nagy Diána. A naplók 112 oldalasak, heti bontással, jegyzetoldalakkal. Újrahasznosított papírból készültek, kézi kötéssel, egyedi borítókkal. A 7 alkotó 7 grafikus, illusztrátor vagy gyerekeknek tervező designer, úgy alakult, hogy mindahányan nők. Sőt a kötészet is egy női műhely munkája. 



Idén első alkalommal készültek naptárak a Két Egérben. Nem is akárhogy. 7 grafikust, illusztrátort, illetve gyerekeknek tervező designert kértünk fel arra, hogy tervezzünk közösen határidőnaplókat a 2013-as évre.


Minden alkotó megkötés nélkül dolgozott az idei kísérletben, valaki sorozatokat képzett, valaki teljesen egyedi borítókat tervezett. A végeredmény minden esetben egyedi vagy számozott, szignózott határidőnapló. Ami egyezik, az a tartalom, tehát a 112 oldalas, heti bontású, hetenként jegyzetoldalakkal ellátott naptár, amit újrahasznosított papírra nyomtunk, a keménytáblás borító, a cérnafűzés és a vászonkötés. Ami különbözik: a stílus, a technika, a humor, a karakter.

Pontos paraméterek

Keménytáblás változat

Méret: 125 × 182mm

Terjedelem: 112 oldal

Példányszám: limitált széria esetén 10

Belívek: 80 gr/m2 volumenizált ofszet (újrahasznosított)

Borító: 2 mm-es könyvkötőlemez

A kötészet Balogh Gyöngyi munkája.

Ár: 4800 Ft
 

Kisebb, flexibili borítójú változat

Méret: 98 × 133 mm

Terjedelem: 112 oldal

Példányszám: egyedi – Kun Fruzsina és Máray Mariann (Pikku dot)

Belívek: 80 gr/m2 volumenizált ofszet (újrahasznosított)

Borító: 360 gr, flexibilis

A kötészet Balogh Gyöngyi munkája.

Ár: 2990 Ft

Hogy lehet hozzájutni?

A teljes kollekciót a Két Egér Könyvesboltban, a Ráday utca 20. alatt nézhetitek meg. Van, ami már el is kelt. Ízelítőt itt és a fb-oldalunkon, és egy külön fotóalbumban adunk.

» 2014-es naptárainkról itt talál információt «

Ha megtetszik egy naptár, de már épp elkelt, írj nekünk, kellő számú megrendelés esetén az egyedi naplókból készülhet még néhány példány. Ugyanolyan, ha nem is, de hasonló...


Barcsi Diána

Barcsi Diána vagyok, textiltervező. 2008-ban végeztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, nyomott anyag szakirányon.
Már az egyetemi években is többször foglalkoztam a gyerek témakörrel, s a diplomamunkám is egy variálható játék-bútor-minta kollekció volt gyerekek számára.

Diploma után határoztam el, hogy ezt a vonalat folytatva, készségfejlesztő, design játékokat fogok készíteni.

2011 óta működik a B!MBA, mellyel elsősorban az a célom, hogy a termékeimen keresztül a design játékokat közelebb hozzam a hazai vásárlóközönséghez.

Honlap: www.bimba.hu
Facebook: http://www.facebook.com/bimbadesign.kids
E-mail: bimbadesign@gmail.com


Holló Anna

 

Rajzolok mióta az eszemet tudom, aztán egyszer papírom is lett róla. De nem szívesen látom el magam titulussal, tán leginkább szabad alkotóként gondolok magamra. Szeretem az abszurdat, a spontaneitást, a humort az alkotásban…, és persze hogy bármi megtörténhet. Ezeknél a naplóknál első körben főleg formákkal játszottam és neon, csillám fóliák használatát ízlelgettem… :)


Kun Fruzsina 

Kun Fruzsina olyan könyveknek az illusztrátora, mint a Sárkány a lépcsőházban (Naphegy Kiadó), Angyalfogó (Koinónia), a Fekete-fehér a Két egér kalandjaiból, vagy éppen a Csuka parancsára (Manó Könyvek). Fontos tudni még Fruzsináról, hogy képein statisztikai értelemben túlsúlyban vannak a különféle szárnyas lények…


Kupcsik Zsuzsi


 

„Végre fészket raktam” – tanulás, utazás, rengeteg munka után, jelenleg szabadúszó grafikus-illusztrátorként és családos Anyaként úgy érzem életem eddigi legboldogabb időszakát élem, és ebben az új időszámításban boldogan szemlélem a múló időt, a családi pillanatokat és ezeket örökítem meg legszívesebben. Illusztrációkat, skicceket, noteszeket vagy éppen sütiket készítek kérve és kéretlenül :-).

Blog: http://www.kupcsikzsuzsi.blogspot.hu

Lévai Dóra



Szabadúszó grafikusként elsősorban egyedi mintákat tervezek papírra, textilre, falra.
Kedvenc technikáim közé tartozik
a papírmetszet készítés, a nyomdázás, stencilezés és a vaknyomás.
Előszeretettel használok munkáimon filcet, melyet sokszor hímzéssel is kiegészítek.
Érdeklődésem elsősorban a gyerekek világára fókuszál.


Máray Mariann



Húszéves korom óta vannak gyerekeim, (három darab). Így kénytelen vagyok életem és időm jelentős szeletét a gyerekek világában eltölteni. Ennek is köszönhető, hogy az illusztrátori szakmának is ezt a részét választottam és űzöm az elmúlt években.

Nemrég alapítottam Pikku dot nevű cégemet, ami egyedileg festett gyerekbútorokkal és játékokkal foglalkozik. Célom, hogy munkáimmal megörvendeztessem a kis lurkókat, nagyon színes és expresszív illusztrációimmal új irányt mutassak a gyerekillusztrációban.

Könyv: Kismadár és Kóró

FB: www.facebook.com/Pikkudot


Nagy Diána



2007-ben végeztem a MOME-n grafikusként, azóta szabadúszóként dolgozom. Bár a fő profilom a gyerekkönyv illusztrálás, szeretem tágítani a határokat, így készítek játékokat, kiegészítőket is. Képeim megtalálhatóak akár falakon, bútorokon, vagy éppen különleges határidőnaplókon.

Honlap: www.picidia.eu

FB: www.facebook.com/pages/picidia


Válogatás a naplókból B-től N-ig

Barcsi Diána



Holló Anna



Kun Fruzsina



Kupcsik Zsuzsi

Lévai Dóra

Máray Mariann


Nagy Diána

További fotók itt!