Augusztusi múzeumos tábor a Két Egérben

Hogy jól záruljon a nyár, lehetőség van augusztus végén (aug. 21–25) még egy hét múzeumjárásra és alkotásra a Két Egérben. Ezúttal az egyes tábori napokra külön-külön is lehet jelentkezni. 

A táborok naponta 9-től 17 óráig tartanak (megbeszélés alapján ez kismértékben módosítható). Délelőttönként egy-egy múzeumot látogatunk meg, ahol valamely állandó vagy időszaki kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozással várnak minket. Ebéd után a Két Egérben műhelymunka során dolgozzuk fel, mélyítjük el a délelőtt látottakat.

A program (a programok összeállításánál – a jelentkezőktől függően – igyekszünk elkerülni, hogy ugyanazok legyenek, amelyek már  a tavaszi vagy a nyári tábotrainkban már voltak):

augusztus 21. (hétfő): Építészeti séta 

augusztus 22. (kedd): Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

augusztus 23. (szerda): Új Budapest Galéria (vagy Magyar Nemzeti Galéria)

augusztus 24. (csütörtök) Ludwig Múzeum

augusztus 25. (péntek) Néprajzi Múzeum

Helyszín: Két Egér Könyvesbolt (1092 Budapest, Ráday u. 20.). A tábort Fodor Orsi és Mészáros János vezetik.

Ebéd a Manga Cowboyban.

7–12 éves (iskolás) gyerekek jelentkezését várjuk.

Ezúttal az öt tábori napra külön-külön is lehet jelentkezni. A tábori napok indításhoz 7 jelentkező szükséges. Egy nap legfeljebb 14 gyereket tudunk fogadni.

A tábor díja a hétfői és szerdai napra (illteve a BKK-bérlettel rendelkezők számára mindegyik nap) 4500 Ft, ill. testvérkedvezménnyel 4100 Ft (a teljes hétre így 22 500, ill. 20 500 Ft). A keddi, csütörtöki, pénteki nap (bérlettel nem rendelkezőknek 5100 Ft, ill. testvérkedvezménnyel 4700 Ft (a teljes hétre így 24 300, ill. 22 300 Ft).  

A tábor megszervezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, így lehetséges, hogy a júliusi táborunknál lényegesen olcsóbban vehető igénybe.

Jelentkezni a keteger@gmail.com email címen, munkaidőben a 210-4486-os telefonszámon, esetleg személyesen a Két Egér Könyvesboltban lehet. Végső jelentkezési határidő 2017. augusztus 11. éjfél.


Még valami: A táborozók (illetve a szüleik) örökös törzsvásárlói kedvezményt kapnak, a Két egér kalandjai sorozatot (vagy egyes köteteit) pedig 25%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a tábor ideje alatt.

Címkék: