„Az Óperenciás tengeren túl, de még az Üveghegyen jócskán innen, egy nagy, délibábos rónaságon ügetett keresztül Rózsasándor. Mielőtt felpattant széles hátú lovára, nagy bajuszát gondosan kifente, méhviasszal megkenegette, s egy-egy csöbör hűs patakvizet akasztott rá jobbról és balról, hogy legyen mit innia, midőn a lapály kellős közepébe érkezik, ahol harmat sincsen, nemhogy víz. Ilyen előrelátó ember volt Rózsasándor és ilyen erős a pödrött bajusza. Szálegyenesen ült a nyeregben, nehogy egy csöpp víz is elveszelődjön a hosszú úton. Igaz, megtehette volna, hogy a mögötte lovagoló Panzasándorra, hűséges szolgájára aggatja a vizes csöbröket, ő azonban nem csupán előrelátó és erős bajuszú, de jóságos lelkű ember is volt.” Részletek…