Egy nyári bőrönd titkai

Nyári kalandokhoz, úgy mint éjszakai fürdőzéshez, erdőben kószáláshoz, fa alatt pléden hűsöléshez és lassú reggelik mellé ajánlunk most néhány finomságot. Válogattunk az új ékszereink közül, a gyerekjátékok, táskák közt is szétnéztünk, kezünkbe akadtak a természet elmélyült megfigyelésére ihlető kisebb-nagyobb eszközök, persze a madárdalos lemezek és egyik új kedvencünk a macskás és kutyás könyvjelző. Csupa olyasmit gyűjtögettünk nektek egy rakásra, amik jól elférnek az utazós neszeszerekben és kofferekben, becsúsztathatók nagyobb könyvek közé vagy épp rövid időre helyettesítik azokat, ráadásul még hasznukat is vehetitek, legyen ez a haszon akár csak a szépségben lelt öröm vagy épp a kreatív közös tevékenységek élménye. 

Erdőn-mezőn

Ha alkonyatkor, egy árnyas, túrajelzés, templomtorony és moha nélküli ösvényen hezitálnátok, hogy melyik is a helyes irány, előkaphatjátok ezt az iránytűt, ami mellesleg nagyító és távcső is egyben, és jól jöhet az említett másik három tereptárgy vizsgálatához. Akit a rovarok csigáznak, óvatos, baráti mozdulatokkal betessékelheti őket egy nagyítós szalonba, de feltétlen kínálja meg a vendégeket egy csésze teával, és ne felejtse a szalon ajtajában a kulcsot! Figyelem, ez itt alább nem a szalon (levegőztetős rovarmegfigyelő pohár), hanem az iránytűs szett!

Hallottátok már a fülemülét énekelni? Én sokáig lengyel rigóként emlegettem, mert olyan hanglejtéssel énekelte a klasszikus rigótrillákat, mintha rövid lengyel szavakat füttyentgetne könnyed, kacskaringós ritmusban. Aztán egyszer csak megláttuk a „kis lengyelt" egy nagy fa tetején, ahogy egyre csak mondta. A távcső is hasznos volt, de ugyanilyen jól jött a kis madárhatározónk.  

Alternatív határozóként ajánljuk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület újra elérhető Madárdalok Magyarországról c. madárdalos lemezeit, aki még nem ismeri őket, a nyár békésebb napjaiban pótolhatja. Kapható ismét a Madárdalok a kertben és a ház körül cím CD is, és jónéhány madaras könyv is: Drexler Szilárd A madárbarát kert, Schmidt Egon Varázslatos madárvilágunk című kötetei. Ne felejtsétek el itatót készíteni a kerti madaraitokat, sőt nézzetek utána, miket szeretnek még! Hallottatok-e már például a porfürdőről?

Ajánlom figyelmetekbe az MME Madártávlat című magazinját is, ugyanis egyre több oldala lehet érdekes gyerekek számára: sok a játék és a gyerekeknek szóló ismeretterjesztő írás. 

A teraszról a sétányra

Játsszunk! Az első három játékos, aki meg tudja mondani, hogy az alább felsoroltak közül, mi nincs a képen, 10%-os kedvezménnyel vihet egy példányt vagy darabot a képen is szereplő termékek közül. 

A megfejtéseket a keteger@gmail.com címre vagy a fb-on szereplő bejegyzés kommentjei közé várjuk! 

A talányos „képjegyzék":

Vadjutka kétoldalú és pipacsos lánca, Schall Eszter magyar motívumos medálja és katicás gyűrűje, a Csimota kiskönyvsorozatából a legújabb Csizmás kandúr részek, a képen az ötből kettő: Bodonyi Panni és Stark Attila verziói, ÖkoNorm cseppalakú zsírkréta (ideális kis kezekbe), MUSU fényvisszaverős matrica és nyuszis küllőprizma, egy fagolyós csini-mini lánc a Mara Factorytól, no és a jóöreg rovarszalon. 

Látjátok, ez Barcsi Dia legújabb Bimbás táskája, benne pedig az új fajta, a régieknél sokkal kisebb marokállatkái. Alvós, ébredős, evős, nem evős babának, villamosra, trolira (állatkert felé és onnan el), lovaskocsira, kisvasútra!

És most jöjjön a csinosság! Megmutatom közelről, milyen szép ékszert (Schall Eszter medálja) talált a Két Egér egyik virágos kedvű macskája (Kisgombos könyvjelzők). A csíkos macska pedig nyulakat fogott és egy szál Vadjutka-féle virágot:

A szobától a strandig (vezető út)

Ha megadatik, hogy tiszta és kellemes vízparthoz juttok, vízicsibeségetek azon szakaszában, amikor már nem vagytok libabőrösek, ledörzsöltétek tenyeretekről az összes frissen kaszált fűszálat, kezetekbe vehetitek a Csimota Kiadó kiskönyves sorozatának legújabb öt könyvét, ami a Csizmás kandúr történetének öt különféle vizuális fordítását jelenti. Nem találtok majd sok szöveget, azt nektek kell hozzátennetek! Az öt verzió illusztrátorai: Bodonyi Pannl, Carolina Búzió, Csernus Ágnes, Paulovkin Bogi és Stark Attila.

Nem csak strandon ér olvasni – mesélni, de szigorúan lángos előtt!

A Két Egér galériáján is alkotó Mara Factorytól most egy pancsoló majmos képet (ez itt egy eredeti festmény) és egy epres-majmos láncot (fából és zsinórból) választottam nektek, de találtok még nálunk a tükrös dobozokból, és van bőven eredeti kép és print is a ládákban. Hol nyaralhat ez a majom? ...

Éjszakai fürdőzésre, esti koncertre, falusétára, ha tehetitek, menjetek biciklivel! Ilyenkor is jó, ha van nálatok néhány MUSU-ság, ami láthatóbbá tesz benneteket! Korábban már írtam róluk, itt olvashatjátok. Tudjátok, a gondolatlényecskék...

Huhh, ebben kimelegedtem, rámfér egy kis limonádé!