Kicsikorában azt tervezte, hogy megtanul a víz alatt lélegezni, és megkeresi a vízipók lakását; most, nagykorában azt csinálja, amit szeret: rajzol – a Két Egér nyári interjúja Agócs Írisszel.

„Ez a legfrissebb fotó rólam.”

Milyen volt a kicsi Agócs Írisz?

Összkép nincs bennem a kicsi magamról, inkább csak a családi legendáriumból és azokból az emlékekből tudok szemezgetni, amikor olyan visszajelzést kaptam, ami alapján úgy gondoltam, hogy na, most valami szuper különlegest csináltam. Ilyen például, amikor a szüleim megállapították, hogy én is alulról kezdem rajzolni az emberalakokat – most sem tudom, hogy még ki csinálta így, és mi a jelentősége ennek, de azóta is rettentő büszke vagyok erre. Ez tutira valami extraság.

Kicsi, nagy (Pagony, 2012) – Agócs Írisz legutóbb megjelent könyve

Van egy kazettánk, amin bölcsődésként nyilatkozom: annak alapján egy hihetetlen nyávogós kisgyerek voltam, hat perc alatt énekeltem el egy mondatot, úgy megnyújtottam mindent.

Ránézésre, azt hiszem, nagyon klasszikusan kislányszerű kislány lehetettem. Hosszú, mindig másképp formázott haj, kötelező királylány jelmez farsangkor, művészi torna, balett. Már akkor irtó sokat csevegtem, és minden elejtett és megfigyelhető információ érdekelt, és jó eséllyel továbbadásra is került.

Mit szeretett kicsi Írisz? (Könyv, játék, műalkotás, sütemény.)

Ovis koromban tanultam meg írni és olvasni, bár a szüleim ezt igyekeztek volna elkerülni. Attól az időtől kezdve az olvasás az totális mámort okoz – még most is. Gyorsan, sokat, nagyjából mindegy, hogy mit. Anyukám azt meséli, hogy teljesen lehetetlen volt haladni velem az utcán, mert az összes csatornafedőt és egyéb hasonlóan fontos feliratokat ki kellett olvasnom.

„…lehet, hogy ekkor maradtam meg egy bizonyos síkon
végleg gyereknek” – Kapcsolódás (forrás: Artista Blog)

A másik kedvenc elfoglaltságom a kirakózás volt – akkor még nem tudtam, hogy puzzle-nak kell ezt mondani. Egy klasszikus Micimackó és egy Pöttyös Panni hatos szettem volt, rengeteget dolgoztam velük. Azt hiszem sorsfordító pillanat lehetett, amikor egyszer arra érkeztem haza egy nyaralásból, hogy apukám rendrakás címén kidobta a játékainkat, többek között a Pöttyös Panni-kirakót. Miután korábban már rábeszélt arra, hogy az összes játékállatomat elküldjem a szegény nicaraguai gyerekeknek, hivatkozva arra, hogy ők pont olyan testvérkéim, mint a bátyám és a húgom. Talán ez volt az a pillanat, amikor játékok híján fel kellett volna nőnöm – de lehet, hogy ekkor maradtam meg egy bizonyos síkon végleg gyereknek.

Kedvenc könyveim a Janikovszky–Réber-sorozat részei voltak, végtelen sok ideig képes voltam nézegetni őket, ma is így van.

Műalkotás? A bajai múzeum (ahol a nagyszüleim laktak) lépcsőházában volt egy bárányszobor, illetve a folyosón üldögélt egy női alak – a szobrász talán Medgyessy Ferenc.

A kedvenc ételeim egyike a bármilyen gyümölcs, de talán a cseresznyebefőtt volt. A másik a csokicsúcs néven futott, ma már párizsi csúcsként ismert tömény csokoládékúp ostyalapon. De nagyjából minden csokoládé. Viszont más édesség, főleg a tésztás-krémes sütemények sosem voltak érdekesek.

Miért volt jó kicsi Agócs Írisznek lenni?

Jó volt, hogy vízparton laktunk, és a nagy tervem az volt, hogy megtanulok a víz alatt lélegezni, és megkeresem a vízipók lakását, mert meggyőződésem volt (most is így gondolom), hogy egyértelműen a bajai Sugovica folyóban található. Rengeteget gyakoroltam, hogy lent maradjak, szerintem majdnem sikerült is.

„…a nagy tervem az volt, hogy megtanulok a víz alatt
lélegezni” – Nyár (forrás: Artista Blog)

Jó volt, hogy a nagyszüleim a bajai múzeumban laktak, ahol a nagypapám létrehozott egy halászati gyűjteményt és abból egy kiállítást. Ha hozzájuk mentem, megtehettem, hogy az odavezető folyosó helyett, az azzal párhuzamos kiállítási térben mentem végig, és összekacsintva a teremőr nénikkel, a felállított nád halászkunyhóba is bebújhattam. Ezt nagyon szerettem.

Jó volt olyan közegben kicsinek lenni, ahol az alkotás minden családtagnak lételeme volt. Szórakoztató egy kreatív család. Főleg, ha mindemellett minden szebb napon bajai halászlevet ehet az ember.

Milyen utat jártál be, mielőtt a naagy [felnőtt] Agócs Írisz illusztrátor lett belőled?

Hűű, rengeteg kanyart tettem, de mindegyik fontos kitérő. Az illusztrátorság szempontjából a legmeghatározóbb az volt, hogy egy nagyon erősen alkotói közegben felnőve, végigrajzolva-festve a nyarakat a bajai vizuális iskola táboraiban, mégis úgy döntöttem, hogy én nem fogok rajzolni: így mentem gimnáziumba. Majd ezalatt egy látogatás egy képzőművészeti egyetemre még inkább megerősített abban, hogy nagyon határozottan nem nekem való az a hely. Ezért mentem nagypapámat követve néprajz szakra. Álmokkal kapcsolatos elképzelésekkel foglalkoztam, nagyon élveztem a néphit, népi vallásosság témákat.

„Hűű, rengeteg kanyart tettem…”
– Esik (a Két Egér tulajdona)

Egyetem előtt és alatt rengeteg dolgot kipróbáltam. Voltam külföldön, gyerekekre vigyáztam, zöldséget szedtem. Voltam ruhatáros az egyetemi diszkóban, részt vettem tanszéki kutatásokban, fénymásoltam, dolgoztam a kollégium gazdasági irodájában. Mindeközben folyamatosan rajzoltam megállás nélkül, de csak úgy… Mielőtt beültem illusztrátorkodni egy online tananyaggyártó céghez, főztem még teát egy csodaszép vegetáriánus étteremben. Ez volt 2002-ben, azóta viszont csak rajzos melóim voltak.

A nagy Írisz illusztrációi jellemzően inkább portrék, zsánerképek, hogy bírod ki az elbeszélő elemek hiányát? És még egy keresetlen kérdés: melyek a kedvenc munkáid?

Titkon abban bízom, hogy minél kevesebbet rajzolok meg egy történetből annyival többet és többfélét tehet hozzá bárki fejben, és hogy ez jó. De lehet, hogy ez csak egy kreált ideológia és egyszerűen unalmasnak tartom a részletek kidolgozását, a szöszölgetést.

„…egyelőre Tandori Dezső Medvék minden mennyiségben című kötete a legkedvesebb
nekem” – Medvék minden mennyiségben (forrás: Artista Blog)

A kedvenc munkáim a legkevésbé tudatos darabok, minél kevésbé kontrollálom a folyamatot, annál jobban tetszik a végeredmény. Egy nagyon jól meghúzott vonal, esetleg egy nagyon jól odavetett folt egy-egy jól meghúzott vonallal sokkal inkább le tud nyűgözni, mint egy szuper részletgazdag csoda. Azt hiszem, ez abból fakad, hogy rajongok a nem-tudatos dolgokért, nem véletlen kutattam álmokat.

A könyvek közül egyelőre Tandori Dezső Medvék minden mennyiségben című kötete a legkedvesebb nekem. Egyrészt, mert az egyik kedvenc versanyag, amivel valaha találkoztam. Másrészt ezek azok az illusztrációk, amik igazán belőlem vannak, a legkisebb külső kontroll nélkül.

„…annyi csokoládét ehetek, amennyit csak
szeretnék” – Mászás (forrás: Artista Blog)

Miért jó nagy Agócs Írisznek lenni?

Mert annyi csokoládét ehetek, amennyit csak szeretnék. Azért is jó, mert mindig azt csinálok, amit szeretnék. Nagyon jó munkám van, csodás helyen lakom szimpatikus lakótársakkal, és csupa szórakoztató dologgal töltöm a szabadidőmet, ugyancsak nagyszerű társaságban. Ez az utóbbi mondat jó eséllyel indulhatna a pozitív életérzés túltengési versenyen, pedig mindent komolyan gondoltam.