Amire számítanunk kellett volna, de nem akartuk, és azt hittük, ez elég ahhoz, hogy ne történjen meg, mégis megtörtént: Kiss Eszter kollégánk január 6-án meghalt. Tíz éven keresztül része volt a Két Egér életének. Próbáljuk számba venni, mit veszítettünk.

Már nehéz felidézni, hogyan lett Eszti lelkes vásárlóból a munkatársunk, de az biztos, hogy évről évre közelebb kerültünk. Eszti és a Két Egér összeillett, ezért aztán bármibe kezdett nálunk, jól működött: jó foglalkozásokat tartott, jó táborvezető volt, jó ajánlókat írt. Különleges kapcsolati hálója volt, olyan meglepő módokon kapcsolt össze különféle embereket a Két Egérrel, egymással, hogy csak néztünk. Közben elkezdetek megjelenni az Index-, Urbanista-cikkek, végigkövethettük, ahogy egyre rutinosabb szerző lett, majd belekezdtünk egy közös könyv írásába, ami természetesen a pesti bérházakról szól (természetesen gyerekeknek).

Eszti a Két Egér házfelfedező játékán a 2016-os Budapest 100-on (Lencsés Anita fotója)

Addig-addig közeledtünk, hogy végül megérkezett, hivatalosan is munkatársunk lett, de nagyon hamar jött a betegség. A terveinket félretettük a gyógyulás utánra. Aztán nem is olyan régen megbeszéltük, hogy folytassuk a dolgokat, legyen kész a könyv, ne hagyjuk veszni. Nem lett kész. Volt egy Bumburi-mániás család, egy kisfiú, akit egyik napról a másikra már csak a foci érdekelt, egy kislány, aki álmában is koronát hordott, volt házfelfedezés, múzeumjárás, jóga, papírrózsák, volt a példás rend, amit Eszti csinált, mi pedig képtelenek voltunk megtartani, volt kidolgozott módszertana, hogyan lehet bejutni a bérházak bezárt kapuin. Van egy kézirat, amihez hiányzik egy rövid könytári kutatás, amire már nem kérhetem meg Esztit. 

Nézzétek meg az Index csodálatos fotóját Esztiről, és így tartsátok meg őt emlékeitekben.

Mészáros János