Múzeum, egér: tavaszi tábor

Azoknak, aki voltak már Két Egér táborban és azoknak, akik még nem: idén a tavaszi szünetben is lesz tábor, kétnapos április 13-14-én! Tehát: áprilisban is két nap múzeumjárás és alkotás a Két Egérrel!

A táborok naponta 9-től 17 óráig tartanak (megbeszélés alapján ez kismértékben módosítható). Délelőttönként egy-egy múzeumot látogatunk meg, ahol valamely állandó vagy időszaki kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozással várnak minket.

Ebéd után a Két Egérben műhelymunka során dolgozzuk fel, mélyítjük el a délelőtt látottakat. A műhelymunka eredeménye pénteken kiállításon is megnézhető.

A program:

április 13. (csütörtök): Új Budapest Galéria, „Made in Hungary” kiállítás (múzeumpedagógus: Szabics Ágnes)

április 14. (péntek) Ludwig Múzeum, új gyűjteményi kiállítás (múzeumpedagógus: Hemrik László) 
(Ez a nap nem biztosan indul, mert az ünnep miatt kisebb a létszám, ha nem tudjuk indítani, a befizetett részvételi díjat visszaadjuk.)

Helyszín: Két Egér Könyvesbolt (1092 Budapest, Ráday u. 20.). A tábort Forgách Péter és Mészáros János vezetik.

Ebéd a Manga Cowboyban.

7–12 éves (iskolás) gyerekek jelentkezését várjuk.

Ezúttal a két tábori napra külön-külön is lehet jelentkezni. A tábori napok indításhoz 7 jelentkező szükséges. Egy nap legfeljebb 14-15 gyreket tudunk fogadni.

A tábor ára egy gyereknek:  1. nap 4400 Ft, 2. nap 5000 Ft. (Az ár tartalmazza az étkezések és a belépőjegyek és a szükséges utazások árát is. Akinek van bérlete, annak a 2. napi díjat az utazás 600 forintos költségével csökkentjük a díjat.)

A tábor megszervezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Jelentkezni a keteger@gmail.com email címen, munkaidőben a 210-4486-os telefonszámon, esetleg személyesen a Két Egér Könyvesboltban lehet. Jelentkezési határidő április 4. éjfél.


Még valami: A táborozók (illetve a szüleik) örökös törzsvásárlói kedvezményt kapnak, a Két egér kalandjai sorozatot (vagy egyes köteteit) pedig 25%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a tábor ideje alatt.

Címkék: