Könnyűzenei horgolás az elmúlt évtizedek fonalgyűjteményeiből

A gyűjtemény, bár a kötet szerzője kiváló horgoló, nem magántulajdonú, éppen, hogy szigorúan kollektív. Úgy is mondhatnám, hogy nem tilos csinos fonalat bogozni, de, hogy ezt miért mondom, csak az album záró dalának dúdolói érthetik meg igazán. Ugyan a zenei horgolás technikája teljesen egyedi és újszerű, a 21. századtól nem várt finomsággal és szelídséggel vezet be radikális mintázatokat, ezek a minták azonban mindannyiunk életének, sőt anyukáink, apukáink, nagymamáink, nagypapáink életének gombolyagjaiból tekerednek össze, ráadásul a közös alkotási kísérlet akárhányszor megismételhető: minden reggel, amikor a lejátszóban pörög Rutkai Bori és Bandája Pizsamátor című albuma.

A Sárkányjárgány című lemez után tovább megy Bori, tovább a banda: a vers és zene egyre szabadabban szárnyal. Ha elő is jön a nosztalgia, eszébe sem jut tetszhalottként járkálni a szobában, hanem pizsamában vagy játszós ruhában látható, és már nem is fáj neki annyira, hogy ő a nosztalgia. Magára vesz még egy tarka köntöst – abban ropja a zongoramuzsikára, félmosollyal totyogás helyett büfé-szambázik, rizibizi-diszkózik egykettőre, és mire észreveszi magát, átalakult hús-vér, jelenidejű örömmé, amiben egyszerre nem is egy, hanem több zenére is lehet táncolni.

Fölösleges volna óvatoskodni, hogy tartsuk mondjuk a dancehall vagy a funky ütemeit, úgy is feltűnik a mintában egy barátságos szellem, aki beleszól egy másik színpadról: megszólal egy hang, bepörög a nyelv, előjön egy vers vagy egy régi tévéfilm címzenéjének titokzatos mása. Akárki jön, beáll az öröm mellé zenélni, és akkor már ketten vannak: az öröm és a talány. Hogy számít-e, hogy a vers vagy a zene a főnök a horgolásban – melyik az anyag és melyik a minta, talán mindegy, különösen, hogy a kettő egymás nélkül semmire se menne.

Rutkai Bori a Pizsamátorral és a Békalepkével (a Minimatiné felvétele)

Ha egy reggel azon kapod magad, hogy te, vagy valaki más elindítja a lemezt, aztán, hogy nevetsz a takaró alatt, majd hirtelen kibújsz és csupasz lábakkal tekersz a levegőben, aztán jön a másik szobába osonás, hableányként vagy hablegényként parkettafényezés, akkor biztos lehetsz benne, hogy neked is kigurult egy szép piros gombolyag a szekrényből – pár kövér emlék vagy képzelt világok belső felvételei: szendvicskenős iskolai bulikból, nagymamád rózsás blúzának illata, néhány elfelejtett esti mese, máig kísértő cirkuszi álom, bárzenészek esti mámora, feledhetetlen kulacsszagú forrásvíz a jó erdei kirándulásokról, a jóérzés és a nevetés a szájadon, no és igen, szóval itt vagy te, táncolsz és énekelsz, te vagy a harmadik, és akkor... ott vagytok: az öröm, a talány és az együtt.

És innentól kezdve, mindegy mit csinálunk éppen: palacsintát sütünk hajnali négykor, egerekkel sósmogyorózunk este tíz után, magunkon felejtjük a sztreccsbekecset reggel munkába menet vagy épp felköszöntjük kedvenc Bélánkat, a Pizsamátor úgyis mindig visszatér, és beindul a közös horgolás.

Rutkai Bori: Pizsamátor (könyv + CD, Kolibri Kiadó, 2016)