Sok színes gyapjú, a sajátunk!
Jó hír a Két Egérhez kötődő tűnemezelő szubkultúra számára: gyapjúból önellátók lettünk. Mi több: gyapjúbeszerzőhely!
A Két Egér most már kezd a hazai tűnemezelés egyik fellegvárává válni (igazából persze nem tudom, hogy vannak-e még további fellegvárak). Már harmadszor indult tanfolyam, van tűnemezelő klubunk csütörtökönként… A tűnemezeléshez elsősorban gyapjú szükséges. Gyapjút többféle módon lehet beszerezni, van a), b) és c) lehetőség; ezeket most nem részletezem, mert itt van a d) variáció: szerezzen gyapjút a Két Egérből!
A (mosott, festett, kártolt) gyapjú
A saját gyapjú története a következő: A Két Egérben tevékenykedő tűnemezelő csapatnak állandóan problémája volt a beszerezhető gyapjú nem állandó minőségével, tisztaságával, az esetleges színválasztékkal. Nóra és Juli kitalálták, hogy a megoldás a saját alapanyag előállítása (= szerezni gyapjút egy juhtenyésztőtől, kimosni, kártolni, festeni, kiporciózni, eladni). Hogy ez mennyire nem egyszerű, azt Nóra tudná elmesélni, aki a munka nagy részét Budaörs, Hódmezővásárhely és Cegléd között ingázva lebonyolította.
Kártológép (szerepelhetne a Tatu és Patu fura masináiban)
A folyamat: nyers gyapjú hazaszállítása -> tisztítás, mosás, szárítás -> kártolás -> festés (lehetőleg természetes alapú festékkel), szárítás -> kártolás (újra) -> (mérés, csomagolás és a többi, ami már apróság az előzőkhöz képest).
Így lett tehát a tűnemezeléshez éppen megfelelő minőségű – csak tűnemezelőknek (a többiek most ne figyeljenek): jól tömöríthető, mert kellően zsíros – gyapjúnk, ráadásul (szerintünk legalábbis) szebbnél szebb színekben.
A saját gyapjú mostantól megvásárolható a Két Egérben 1 dkg (= 10 gramm az SI mértékegységrendszer rajongóinak) ára 100 Ft. Ez kb. egy nemezegérhez elegendő alapanyag, egy macihoz kb. 2-3 dkg szükséges.
Ez a kutya már a kétegeres gyapjúból készült!