Mondragó: Sárkányos világ kezdő olvasóknak

A Mondragó világában tizenegy éves kor felett mindenki saját sárkányán közlekedik. Azon ezek után már nincs mit csodálkozni, hogy Szomorádon mindenki kastélyban lakik. És még ebben a mesés világban is vannak olyan titkok, hogy még Szomorád lakói is el-elcsodálkoznak. Most jelenik meg a Mondragó 2. része, A beszélő fák. Könyvbemutató 2014. március 29-én 11-kor a Két Egérben!

A sorozat első kötete A nagy próbatétel még csak afféle ismerkedés volt ezzel a világgal, hiszen Mirónak csak annyi volt a dolga, hogy időre hazavigye újonnan kapott röpképtelen és infantilis sárkányát. Ez barátai segítségével sikerül is. Azonban útjuk során olyan rejtélyekkel találkoznak, amelyek nem maradhatnak megfejtetlenül.

A folytatás, A beszélő fák igazi kalandregény: Miró és barátai (Rézi, Csibuk és Galga) a Fátyolerdő rejtélyének nyomába ered (Rídel, a beszélő könyv unszolására). Az még a legkevesebb, hogy szóba elegyednek a fákkal, és ép bőrrel megmenekülnek a Fátyolerdőben rájuk leselkedő veszedelem elől. Ahhoz, hogy elérjék céljukat, a Fátyolerdő megmentését újabb veszélyes küldetéseket kell végrehajtaniuk. Ebben nem mindig van segítségükre Mondragó, Miró szertelen sárkánya, de némi találékonysággal a gyerekek ezen is úrrá lesznek. A könyv végére közelebb kerülnek a célhoz, de újabb sötét tikok, baljós sejtések is felbukkannak. Így garantáltan izgalmas lesz a folytatás.
A Mondrago tényleg gyerekeknek íródott (a szülők nem fogják kivenni a gyerek kezéből, hogy ők maguk olvassák), kezdő olvasóknak ideális.


A Mondragó: A beszélő fák könyvbemutatója 2014. március 29-én (szombaton) 11-kor lesz a Két Egérben.

Kisiskolásokat, nagy óvodásokat várunk… és persze a szülőket is!