Vihar után Pára

2013-ban is megbízhatóan folytatódott az északi vonulat, többek között a finn Seita Parkkola tinédzsereknek és felnőtteknek (is) szóló különleges könyvével, a Párával.

Seita Parkkola finn írónő, egyetemi tanulmányait Jyväskyläban és Turkuban végezte. Jelenleg Turkuban és Helsinkiben él, az írói pálya mellett fotózást és kreatív írást is tanít. Történetei különlegességét az adja, hogy bár fiataloknak ír, rengeteg fantasztikus, misztikus motívumot lelhetünk fel műveiben. Magyarországon két műve jelent meg, mindkettő a Cerkabella Könyvkiadónál: a Vihar (2012) és a Pára (2013). Parkkola Vihar című könyve már több nemzetközi ifjúsági könyves díját is elnyert, így nagy reményekkel vártuk a Pára megjelenését is. A könyv karácsony előtt került a polcokra, nagyon szép, szecessziós-képregényes borítóval (az illusztrátor Jani Ikonen). A belső illusztrációk, klasszikus fekete-fehér, erőteljes grafikák, de ebben a könyvben persze inkább a történet, a cselekmény a lényeges.

Míg a Vihar egy tizenhárom éves fiú történetét meséli el, addig a Pára főszereplője egy tizenhárom éves lány. A főhősök beszélő neveket viselnek, Vihar a tinédzser fiú szinte pusztító indulataival áll szemben az őt körülvevő világgal, addig Pára története szelídebb, misztikusabb, lebegőbb, bár nem kevésbé „sötét”. Pára különleges, testiekben is, hiszen 180 centiméter magas, és így kitűnik a többiek közül, de a lényegi különbözőségét a lelkében éli meg. A változások, melyek a pubertás alatt az emberi testben végbemennek, hasonlóvá teszik a tinédzserkort egy igazi lelki hullámvasúthoz, ahol egy állandóan változó, „cseppfolyós”, idegen világban kell megkapaszkodnunk. Pára története éppen erről a nehéz folyamatról szól, arról, hogy mi megy végbe bennünk, mikor már nem vagyunk gyerekek, de még nem vagyunk felnőttek sem. 

A lineáris elbeszélés folyamát rendre szakítják meg álomszerű jelentek, melyek egyre mélyebbre, és sötétebb szituációkba sodorják a főszereplőt. A könyv cselekménye egy kisváros iskolájában, utcáin, csatornáiban és bevásárlóközpontjában játszódik. A bevásárlóközpontot Paradicsomnak hívják. A kisváros szegény, a szülei szegények, az iskolája „eladja” az egész évfolyamot a Paradicsom promóciójához, cserébe néhány új tornaszőnyegért. Pára eltávolodik gyerekkori barátaitól, és új barátai olyanok lesznek, akikről nem is gondolta volna, hogy egyszer még kapcsolatba kerülnek. Mindez egy másik síkon nemgyerek-nemfelnőtt lét a belső átalakulásról is szól, a magányról és a bizonytalanságról, mikor még saját testünk is idegenné válhat. Ez a szinte megfoghatatlan „lebegés” saját érzéseiben és gondolataiban, (még saját fantáziájában is) váratlan irányokba sodorja Párát… Hogy aztán a történet végére sok nagyobb kaland (a könyvben megjelenik az agresszió, a pusztítás, és a ráébredés a „végességre”), és sok kisebb győzelem (ráeszmélés az emberi cselekvés ok-okozati összefüggésére) után – felelősségteljes felnőttséget is megtapasztalva – újra magára találjon.

Székely Gyöngyvér