Lassan mindenki ráeszmél, hogy észrevétlenül sokak által tárgyalt, alaptémává vált a legóba lépés problémája. Dániel András könyvéből (Smorc Angéla nem akar legóba lépni) az is kiderül, hogy ez nemcsak nálunk a Földön van így, hanem például a Holdon is.

A címben nevesített Smorc Angélával a könyv harminc rövid fejezetéből mindössze háromban találkozunk. Annyit tudunk róla, hogy szeretné elérni, hogy kisfia, Lala összeszedje a játékait a földről. Ha ez megtörténne, most nem lenne, miről írnom. Nem történik meg, így pedig kezdetét veszi egy lehetetlenül fordulatos láncmese egy focistával és az anyukájával, pocokhalhalászokkal, irodistával, postasirállyal és egy norvég királlyal. A csúcspontját ott éri el a történet, amikor kiderül, hogy Tokagerinczy tábornokot elrabolták a holdbéli retkek. Szinte szomorú az ember, hogy nincs tovább, kezdődik a dekadencia: innentől megállíthatatlanul hanyatlunk a megoldás felé.

A történet második felében viszont jobban elmerülhetünk abban, hogy mennyi humor adódik abból, hogy a szereplők nem tudnak (honnan is tudnának) az olvasó által ismert nagyívű összefüggésrendszerről, mind a maguk elszigetelt világában okoskodnak, tesznek-vesznek. Kedvencem, amikor az irodista megjegyzi, hogy „a vigyorkagyűjtés a gyorsak sportja”. (Ez így kiragadva persze kevésbé  vicces, mint a szövegben.) Pikler Éva illusztrációi jól tükrözik Dániel András világát, ugyanakkor lényegesen fegyelmezettebbek a szerző saját rajzainál, így nem nehéz beléjük látni ugyanezt a kettősséget.

Ha mindenáron el akarjuk helyezni, a Smorc Angéla nem akar legóba lépni félúton van a Kuflik és a Jakab világa között, ötéves kortól nyugodtan olvasható, meg azért egy kicsit felnőtt könyv is.

Hogy végül legóba lép-e Smorc Angéla, derítse ki az olvasó.

Dániel András: Smorc Angéla nem akar legóba lépni. Pikler Éva illusztrációival. Pozsonyi Pagony, 2015.