Ha abban a helyzetben lennék, hogy hirtelen felindulásból díjakat oszthatnék a könyvhétre megjelent gyerekkönyveknek, akkor fődíjat Erdős Virágnak adnám a Négyeshatosért. Elmondom, miért.

A kézzel írott könyvek, legyen szó Marék Veronikáról (Coffi, Pocak, Paprika a címe, ha valaki nem emlékezne) vagy akár Háy Jánosról, nálam eleve jól indulnak, ez különösen igaz akkor, ha a szerző kisebb-nagyobb rajzokat helyez el a szövegben. A Négyeshatos kézzel írott, és a kis rajzok is megvannak. Ha harminchárom toronyról van szó, akkor oda van rajzolva mind a harminchárom a szó és vessző közé, még a sor is törik a rajzban, ahogy kell, jobb nem is lehetne, köszönöm. A rajzok naivitása is inkább erősség, keresetlennek érezhetjük őket, nem ügyetlennek. A szerző és az illusztrátor között teljes az összhang, ami persze így könnyű… A stílus egyébként kicsit Réber Lászlót vagy Háy Ágnest (még egy Háy egy bekezdésen belül) idézi csak éppen annyira, hogy otthonosan érezzük magunkat.

A Négyeshatos budapesti könyv (mivel is lehetne jobban megragadni ezt a várost, mint magával a négyeshatossal), de nem annyira budapesti, hogy kedvét szegje azoknak, akiket zavar a főváros kulturális stb. szupremáciája. A versekben (csak) nyomokban felbukkan az, amit Erdős Virág közéleti lírájának nevezünk, de nem csalódik az sem (sőt), aki lírára vágyik közélet nélkül. Amikor olvastam, több versnél is gondoltam, hogy akkor most már ez lesz a kedvencem (Reggel, Egyedül, Négyes-hatos, Pesti mese), de utólag igazságtalannak tűnik a többi lírai darabbal (vagy a kézírással teljesen új értelmet nyerő Pimpáré és vakvarjúcska-változattal) szemben bármiféle kiemelés, kivételezés. Egyben, szépen sorba olvasva is jó (meg gondolom, visszafelé is), és külön-külön is érdemes visszatérni az egyes darabokra. És mindannyiszor újra lehet nevetni (a nevetés különböző fajtáival), el lehet gondolkodni, meg lehet illetődni, meg lehet botránkozni, és aztán újra csak nevetni.

A kötet verselése magában is egészen szórakoztató, pedig elég nagyvonalúan bánik azzal, amit verstannak hívunk, de mindig belül marad azon a határon, amin túl már poétikai viccelődéssé válna a dolog. A forma nagyszerű összhangban van a könyv kézírásosságával: a Négyeshatos lényegében tökéletes kézirat. Többnyire nem határozható meg tisztán az egyes versek műfaja, keveredik itt induló, óda, ballada, sanzon és (elég sok) kuplé. Mindez olyan szerencsés mértékben, hogy ebből (ahogy mondani szokás) szemkápráztató, színpompás kavalkád lesz, és nem valami zagyvaság. (A versek egy részének jól állna a megzenésítés.)

A Négyeshatos nyugodtan ajánlható gyerekeknek (egészen nagyóvodás kortól) és felnőtteknek is (és itt nem a kényszerűségből gyerekkönyvet olvasó felnőttre gondolok, hanem a felnőtteknek szóló könyvet olvasó felnőttre) és mindenkinek, aki e két kategória között van. Amolyan családi verscsomag, együtt nevetünk, ha valami nem lenne érthető (nem nagyon van ilyen benne), akkor megbeszéljük, és megint együtt nevetünk. És, hogy klasszikust idézzek, addig jó, amíg nevetünk.

Négyeshatos. Írta és rajzolta: Erdős Virág. Magvető Kiadó, 2014.