NYUGAT + ZOMBIK

3 590 Ft

Egy őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott.

Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni. A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.

Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre: igen.

Corvina Kiadó, 2017

264 oldal, kartonált, fülesborító

 

Internetes ár: 3 590 Ft
Listaár: 3 990 Ft