Napok kérdése, hogy megjelenjen a Nick és Tesla-sorozat harmadik része (A titkos ügynökök összecsapása) a Cerkabella és a Vivandra közös kiadásában. A történések ezúttal a kémkedés és kémelhárítás témája körül zajlanak. És természetesen a könyvben használt szerkentyűk egy része a leírások alapján otthon is megépíthető. Kedvcsinálónak itt egy részlet a könyv első fejezetéből (Totth Benedek fordításában).

Aznap éjjel Nick egyáltalán nem aludt jól. Ami azt illeti rosszul sem aludt. Merthogy egyáltalán nem tudott aludni. Csak forgolódott, és nem hagyta nyugodni a kérdés: ki az?
Miután sorra vette a szóba jöhető gyanúsítottakat – a lista rövid volt, mivel ő és Tesla alig egy tucat embert ismert a városban –, a nyakláncán lógó, csillag alakú medállal babrált. Tesla és Nick egy-egy nyakláncot kapott szüleitől, egy nappal az előtt, hogy Kaliforniába jöttek. Nick úgy sejtette, hogy a medálok valójában apró nyomkövetők, ami egy további fontos kérdést vetett fel: miért? Két tudós kertészmérnök a világ túlsó végébe utazik, hogy megnézze, hogyan nő a szójabab, de mielőtt útra kelnek, nyomkövetőt akasztanak a gyerekeik nyakába. Ennek az égvilágon semmi értelme. Feltéve, hogy amit a szüleikről tudtak, igaz volt…
Tesla valamivel könnyebben túl tudott lendülni az aggodalmain, és sikerült elaludnia. Kettőjük közül mindig is ő viselkedett bátrabban, amit annak tudott be, hogy idősebb volt és tapasztaltabb.

Nick tizenegy éves, öt hónapos, két hetes, hat napos, húsz órás és tizenöt perces volt.
Tesla tizenegy éves, öt hónapos, két hetes, hat napos, húsz órás és huszonhét perces.
Tizenkét percig egykeként élt, ami nagyon megkeményíti az embert.

Persze Tesla sem volt beoltva félelem ellen. Csak egy őrült intézte volna el egy kézlegyintéssel az üzenetet, amit az anyukájuk a hangpostán hagyott. (Mondjuk ez nem vetett túl jó fényt Newt bácsikájukra…) De mégis mit tehettek volna az öccsével azon kívül, hogy résen vannak, és meghúzzák magukat?

Most már csak idő kérdése volt, hogy azok a rejtélyes emberek, akik elől a szüleik megpróbálták elrejteni őket, mikor teszik meg az első lépést.

Tesla felriadt. Egy sötét alak állt az ágya mellett a hajnali szürkületben.

Tesla ütésre készen ökölbe szorította a kezét.

– Feiffer őrmester az – szólalt meg a sötét alak. Azaz Nick. – Ő a kém.
– Te jó ég, Nick! Kösz, hogy halálra ijesztettél! – morogta Tesla, és nagyon vissza kellett fognia magát, nehogy bemosson egyet az öccsének. – Mióta állsz az ágyam mellett?
– Öt-tíz perce – felelte Nick. – Tudtad, hogy horkolsz, ha háton fekve alszol?
– Nem tudtam, mert olyankor alszom. És az igazság az, hogy még mindig aludni szeretnék.

Tesla az oldalára fordult, és becsukta a szemét.

Aztán pár másodperc múlva már újra háton feküdt.

Nick még mindig ott állt az ágya mellett.

– Azt mondtad, hogy Feiffer őrmester a kém? – kérdezte.
Feiffer őrmester volt a város egyetlen rendőre. Nick és Tesla néhányszor elvégezte helyette a piszkos munkát. Elkaptak pár emberrablót meg egy tolvajt. Így aztán Tesla nem tartotta valami rátermettnek. Bár ami azt illeti, nem tűnt különösebben gonosznak sem.
– Róla beszélt anya, amikor azt mondta, ne bízzunk az idegenekben – bólintott Nick. – Ezt súgják az ösztöneim.
– És az ösztöneidnek milyen bizonyítékai vannak?
– Semmilyenek. De hát nem logikus? Ő az egyszemélyes rendfenntartó erő. Ha a rosszfiúk markában van, akkor nekünk végünk.
– Attól, hogy valami logikus, még nem biztos, hogy igaz – mutatott rá Tesla. – Úgy értem, ilyen alapon ugyanolyan logikus az is, hogy a postás a kém. Szinte minden nap idejön. Ennél jobb álca nincs is, hogy szemmel tartson bennünket.
– Azta! – döbbent meg Nick. – Milyen igazad van!
– Csak példának hoztam fel, Nick. Nem gondolom, hogy a postás a kém.
– De mi van, ha mégis ő az? Amikor a leveleket hozza, mindig megnézi, hogy kint vagyunk-e a kertben. És integetni is szokott. Meg köszön.
– Gyanús a fickó – forgatta a szemét Tesla.
Nick nem vette észre.
– Szerintem is – mondta.
– Ó, jaj! – pattant ki az ágyból Tesla. – Eláruljam, hogy az én ösztöneim mit súgnak? – mondta az ajtó felé dübörögve.
– Mit?
– Az égvilágon semmit – szólt vissza a lépcsőről. Azzal lement reggelizni.

Amikor Nick egy perccel nővére után belépett a konyhába, már rájött, hogy butaságokat beszélt. Még hogy a postás kém, kész röhej!

Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a kém nem lehet más, csakis Newt bácsikájuk új barátnője, Dr. Hiroko Sakurai.

Ha Tesla nem sajnálta volna a reggelijét, biztosan hozzávágta volna az öccséhez a tányért.

– Gondolj bele! – erősködött Nick, amikor meglátta, milyen arcot vág a nővére. – Alig egy hete, hogy egyszer csak a semmiből felbukkant a városban, és azóta le sem lehet vakarni Newt bácsiról.
Nick a sarokban porosodó használt számítógépekre mutatott, az ősrégi búvárruhára, a távcsőre, a kitömött jegesmedvére az előszobában és a megbarnult levelű karácsonyfára, amelyen éjjel-nappal villogtak az izzók, holott már jócskán benne jártak a nyárban. A falakon mindenhol lyukak voltak, a lyukakból drótok lógtak, a padlón áramkörlapok, indítókarok, tudományos folyóiratok hevertek szanaszét, meg itt-ott egy-egy kupac penészes banán, ami még nem volt eléggé megrohadva, hogy Newt bácsi fel tudja használni a komposztmotorban.
– Newt bácsi nem valami tuti fogás, ezt kár lenne tagadni – makacskodott Nick.
– Oké, de ettől még miért lenne Hiroko kém?
– Miért ne lenne ő a kém?
– Ezt hogyan logikáztad ki?
– Egyszerűen: tudjuk, hogy valaki el akar kapni bennünket, de nem tudjuk ki az, ezért senkiben sem szabad megbíznunk.
– Ezt úgy hívják, üldözési mánia.
Nick eltűnődött.
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy jogos gyanakvás – szólalt meg végül. – Mindenkivel szemben.
Tesla nagyot sóhajtott.
– Tudom, mire van szükséged.
– Testőrökre?
– Nem. Valamire, ami eltereli a gondolataidat.

Nick egyvalamit szeretett jobban az aggodalmaskodásnál: bütykölni és építeni. Valami menő dolgot, amivel menő dolgokat lehet csinálni. Ezzel Tesla is ugyanúgy volt, aminek az lett a következménye, hogy a bácsikájuk alagsori laboratóriuma nem csak az ő kísérleteinek a nyomaival volt tele. A gyerekek is ott próbálták megvalósítani a legújabb ötleteiket.

A spéci siklórepülő a két karikával viszonylag egyszerűnek számított a többi tervükhöz képest, de éppen ezért volt tökéletes. Tesla most valami olyasmit szeretett volna kitalálni, ami gyorsan összerakható, és amivel ki tudja csalogatni Nicket a házból, mielőtt megint pánikolni kezd a kémek miatt. Verőfényes észak-kaliforniai nap virradt rájuk, de az óceán felől folyamatosan fújdogáló szellőnek köszönhetően a levegő hűvös maradt.

– Csodálatos! – mosolygott Tesla a felhőtlen kék éget bámulva.
– Az ott egy drón? – mutatott Nick egy távoli fekete pontra, ami valószínűleg egy varjú volt.
– Gyere! – Tesla dühösen az öccsére pillantott, aztán intett neki, hogy kövesse. Egy perc múlva – miután túlestek a Julie Casserlyvel folytatott nem túl szívélyes beszélgetésen – Tesla útjára bocsátotta a siklórepülőt, amely villámgyorsan elhagyta Newt bácsikájuk kertjét, és nyílegyenesen Jones bácsi orrába csapódott.

– Szerintem akkor is Jones bácsi a kém – magyarázta Nick, ahogy a ház felé kullogtak. – Ezt súgják az ösztöneim.
– Mi lenne, ha te meg az ösztöneid egy időre abbahagynátok a sugdolózást? – csattant fel Tesla. – Van egyáltalán valaki, akit szerinted nem utánunk kémkedik?
Egy mókus szaladt át a pázsiton.
Tesla rábökött az ujjával.
– Vigyázz! Kém!
– Ne már, Tez! Ennyire azért nem vagyok súlyos eset.
A távolban egy autó dudált. Tesla a füléhez emelte a kezét.
– Hallottad? Egy dudáló kém!
– Jól van, jól van, felfogtam! Egy kicsit túlzásba estem.
Tesla magára mutatott.
– Vigyázz, Nick! Itt áll melletted egy kém!
– Te jó ég, Tez! Felfogtam már!
Tesla elmosolyodott.
– Szuper! Tudom, hogy az üzenet, amit anya a hangpostán hagyott ijesztő volt, de akkor sem szabad túlaggódni a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy a helyzet nem annyira szörnyű. Mégis miféle kém vesztegetné az idejét két tizenegy éves kölyökre?
Nick komoran bólintott. Tesla nem győzte meg.
Tesla sem volt persze teljesen nyugodt, de elhatározta, hogy azt titokban tartja.
– Keressünk egy szívószálat az új siklórepülőhöz – javasolta. – A kémeket pedig verd ki a fejedből. Áll az alku?
– Áll az alku – motyogta Nick.
Felmentek a verandára, majd a hátsó ajtón beléptek Newt bácsi konyhájába.
Egy ballonkabátot és puha kalapot viselő nagydarab férfi várta őket. A jobb kezében valami hosszú, csillogó és éles tárgyat szorongatott.
– Na végre – dörmögte furcsa hanghordozással, mintha külföldi lett volna. – Akarok néhány kérdést feltenni hozzátok. Nagyon remélni, hogy tudjátok a válaszokat.
– Tez? – suttogta Nick rémülten. – Mégsem áll az alku.