Mindenféle a Babageometriáról

Végre megjelent a Két Egérnél Nagy Diána fekete-fehér lapozója. Összefoglaljuk a könyvvel kapcsolatos tudásanyagot, hogy ha társaságban a Babgeometriára terelődne a szó, senki se jöjjön zavarba.

Babageometria: Vonalak

Közvetett bizonyítékok alapján azt gondoljuk, hogy már az ősember megfigyelte, hogy a babák szeretik a fekete-fehér, nagy kontrasztú képeket. Az első babageometriát a régi görögök alkották meg, ez azonban, mivel egyszerűen a tengerparti homokba karcolták egy bottal, sajnos nem maradt fenn az utókornak.

Fekete-fehér

A Két Egérnél akkor kezdetünk komolyan foglalkozni a Babageometria megjelentetésével, amikor a Fekete-fehér című könyvünkön dolgoztunk. Egyfajta kísérő kiadványnak szántuk.

Négy kártya Halász Ritától

Az első változatot Halász Rita, a Két egér kalandjai sorozat egyik szerzője készítette saját nullaéves gyermeke számára… kis kártyákra filctollal.

Fekete-fehér állatok

Fekete-fehér állatok Nagy Diánától

Végül a fekete-fehér illusztrációiról jól ismert Nagy Diánát kértük fel a könyv elkészítésére. (Ami végül sajnos nem a Fekete-fehérrel egy időben jelent meg.) Dia radikálisan átértelmezte az eredeti koncepciót. Ekkor kapta a könyv a „Vonalak” alcímet

Krumplimaci (új sorozat)

A legendás krumplimacik

A borítón egy stilizált krumplimaci egy krumplimacihoz nagyon hasonló stilizált maci látható (a kumplimaci egyébként már alapból is egy horgolt stilizált medve, ami Nagy Dia másik legendás alkotása).

Krumplimacik a könyvben is

A Babageometria 2 az 1-ben, hiszen alapvetően a legkisebbeknek készült, de a felnőttek számára is tökéletes designtárgy.

Lássuk: Babageometria: Vonalak