Két Egér újranyitó

Igaz, a Ráday utcai Két Egér már március eleje óta a legnagyobb természetességgel működik, de nem baj, ha megvan az az ünnepélyes pillanat, amikor kimondjuk, hogy ez így van. Ezért 2011. március 19-én (szombat, ráadásul József-nap) délután 5 és este 8 óra között mindenkit várunk félhivatalos megnyitónkra.

Ezen a képen a Múzeumi Egér és unokatestvére felmásznak valahová (eredetileg lemásznak, de ez itt most lényegtelen), ezzel arra szeretnénk utalni, hogy a megnyitón végre a nagyközönség is bejárhatja a bolt (mindeddig titkos) emeleti részét.

Ezen a képrészleten egereink esznek, és málnaszörpöt isznak. Ezzel arra szeretnénk utalni, hogy lesznek különféle sütemények, kávé, tea, miegymás.

És itt következhetne még egy olyan kép is, ahol az egerek valami olyasmit csinálnak, amivel utalhatnánk arra, hogy szombaton az emeleten lehet majd papírmadarakat készíteni. Ezek tulajdonképpen beszélő papírmadarak lesznek (és azért itt erősen hangsúlyozni kell a „tulajdonképpen”-t).

A lényeg: március 19-én (ezen a furcsa munkanap-szombaton) szeretettel várunk kicsiket és nagyokat!



A Meseutca tudósítása a megnyitóról: Szatmáry Nórával Both Gabi beszélget