Kalandok szárnyán az Óperenciás tengeren is túl

Bátorító, énerősítő mesecsoportok óvodásoknak és kisiskolásoknak hétfőnként 16.45-től, ill. 17.45-től a Két Egérben. A foglalkozásokat Fejér Noémi és Ráth Kinga pszichológus-meseterapeuták vezetik. Első alkalom: 2019. szeptember 23.

A Metamorphoses meseterápiás módszeren alapuló alkotó-fejlesztő mesecsoport célja a belső erőforrások erősítése, a rejtett képességek felszínre hozása, valamint az érzelmek, elfojtott indulatok kezelése, szorongások oldása. A gyerekek a mese, a teremtő képzelet nyelvének segítségével, egymástól tanulva gyűjthetnek bátorságot, erőt és küzdhetnek meg a különböző akadályokkal. A foglalkozás során kiállt próbatételeknek, a megszerzett tudásnak és “kincseknek” köszönhetően magabiztosabbá és nyitottabbá válnak a világra és mások felé.

A csoportot elsősorban szorongó, bátortalan gyermekeknek ajánljuk, akiknek nehézséget okoz a társakkal való kapcsolódás. Olyan gyerekeknek, akik a különböző, számukra kihívást jelentő élethelyzetekből, feladatokból gyakran kihátrálnak. Belső bizonytalanságuk túlzott félénkségben, de ingerlékenységben és viselkedésproblémákban is megnyilvánulhat. A szorongást szomatikus tünetek is kísérhetik, mint fejfájás, hasfájás, alvásproblémák.

A 10 alkalmas foglalkozást a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület két tagja, Fejér Noémi és Ráth Kinga pszichológus-meseterapeuták tartják.

Időpontok

Óvodás csoport: 16.45–17.30
Kisiskolás csoport (7–10 évesek): 17.45–18.45

Első alkalom: 2019. szeptember 16.

Részvételi díj: 3500 Ft/alkalom

Jelentkezni lehet a kalandokszarnyan@gmail.com email címen
vagy a 06 70/311-0368 telefonszámon.


Ráth Kinga - pszichológus, integratív gyermekterapeuta, metamorphoses meseterapeuta

„Több, mint 15 éve foglalkozom gyerekekkel és kamaszokkal. Évekig hátrányos helyzetű kisiskolásokkal és fiatalokkal dolgoztam, jelenleg iskolapszichológusként tevékenykedem. Munkám során azt tapasztalom, hogy a gyerekekhez és a serdülőkhöz a bizalommal teli kapcsolat kialakítása mellett a képzeleten át tudok a legkönnyebben eljutni. Az egyéni konzultációk és csoportos foglalkozások során szívesen használok játék- és művészetterápiás elemeket és egyre többször mesét. A játék, az alkotás, a zene, a mese öngyógyító folyamatok egész sorát indítja be, a belső képekkel való munka oldja az ellenállásokat és megnyitja az utat az önismeret felé.
Gyerekek a világot cselekvésen és elbeszéléseken keresztül ismerik meg. Rengeteget kérdeznek, mi felnőttek pedig rövidebb-hosszabb történetek segítségével próbáljuk nekik elmagyarázni, hogyan is működik a világ. A különböző mondák, legendák és mesék is mind azért születtek, hogy a világ érthetőbbé váljon. A mai napig irányt mutatnak, megoldást adnak a különböző élethelyzetekkel kapcsolatos problémákra.
Számomra a mesék fő ereje, a személyes belátások, a belső hang és önismeret fejlesztésén túl abban rejlik, hogy cselekvésre késztetnek, a mesével való munkát követően az ember felelősséget vállal saját magáért és aktívan tesz azért, hogy életében pozitív változások induljanak el.
A mai rohanó, folyamatosan változó világban a mesék kapaszkodót és reményt adnak, megmutatják, melyek a maradandó, valóban lényeges dolgok. A gyerekeknek és kamaszoknak pedig óriási szükségük van minderre.”


Fejér Noémi - pszichológus, szociálpedagógus, metamorphoses meseterapeuta

Lassan 20 éve végeztem munkavállalási tanácsadóként, azóta dolgozom egyéni és csoportos formában pályaválasztókkal, álláskeresőkkel, szinte minden korosztállyal. Részt vettem új program fejlesztésében tartós munkanélküliek számára Angliában és Németországban. Lehetőségem volt a Szent István Egyetem és Pázmány Péter Katolikus Egyetem andragógus szakán mindezt a gyakorlati tudást átadni 5 éven keresztül. Szerveztem a hallgatókból önkénteseket, akik az iskolákban vagy a Kozma utcai börtönben pályaorientációs foglalkozásokat tartottak. Szociálpedagógusként dolgoztam családsegítőkben, gyermekjóléti szolgálatban, és alapítványoknál.
2008. óta pszichológusként dolgozom gyerekkel iskolában, óvodában, felnőttekkel egyéni foglalkozásokon. Családterápiás gyakorló éveim alatt találkoztam a Családi Szolgálatok Ligájában Boldizsár Ildikóval és a metamorphoses-meseterápiával 2010-ben. Azután az önismereti élményemnek köszönhetően ismerkedtem meg a férjemmel, aki a 3 gyermekem édesapja. Párom a meseterápiás vizsga estéjén a családi vacsoraasztalnál úgy fogalmazott „anyátok megtalálta önmagát”, sugároztam … jómagam az igazmondó tükörben pedig azt láttam meg, hogy a mese azzal gazdagított engem, milyen megmerítkezni a tiszta forrásban.
Meseterapeutaként az a célom, hogy minél több emberhez újra eljusson a mesei” tudás”, amely a láthatatlan utak bejárását adja, valamint, hogy meg tudjunk lépni családi és egyéni elakadásokat.
Az eddigi klienseim, amikor kézhez kapták a mesét, mint egy ablak kinyílt a tekintetük és azt a visszajelzést adták, hiszen ez a történet rólam szól, én vagyok, miképpen lehetséges ez? Nagyon fontosak ezek a megélések, találkozások, rengeteget számít!
Hiszem, hogy az, aki hozzám fordul képes lesz megtalálnia önmagát, az élet szeretetét, teljességet és a szilárdságot.
Jelenleg úgy kelek, hogy azt kérik a gyerekeim meséljek, amint útnak indítom őket, már azon jár az eszem, mikor mit és kinek mesélek a gyerekpszichodrámás, Varázsjátékos, bábterápiás foglalkozásokon. Este pedig úgy zárjuk a napunkat, hogy anya mesélj nekem. A mese egy szőttes, átszövi életünket és lényünket.