Irma-Firka és más programok
2017. március 23.
Két Egér hírlevél
Színes egér szombaton
Március 25. 11.00 20 állat, Irma-Firka készítés: vendégünk Szabó Eszter Ágnes képzőművész és gyerekei, Irma és Emil
Irma most lesz 14 éves és lassan 3 éve létezik az a márka, amit az öccsével, Emillel közösen építenek, az Irma és Emil Világa. Az Irma-Firka egy kis füzet ebben a világban, aminek a borítóját Irma rajzolta. 20 állatot kell megkeresni és kiszínezni a borítón. A legkülönfélébb lények jelennek meg, köztük az ember is, így ebből egy nagy mesét kerekíthetünk együtt. Akinek van otthon olyan füzete, amit már nem használ, de nem telt be, legyen az kockás, csíkos vagy kotta hozza el és Irma segítségével füzetet készítünk belőle.
Ha tudtok, hozzatok a célnak megfelelő használt füzetet! Mi is körülnézünk, biztos akad egy pár a boltban.
Előtte 10-kor gyerekjóga Sulyok Boriskával »
Péntek délelőtt: Egérfióka
Az Egérfióka foglalkozásra várunk minden 0-3 éves mondókázni, dalolni vágyó kislányt és kisfiút. A foglalkozásokat Manninger Katica népdalénekes és Tóth Olivér Artúr zenész, drámapedagógus vezeti. Foglalkozások időpontja péntekenként délelőtt 10 óra. Következő alkalom: 2017. március 24. » Részletek…
Művészeti foglalkozás rajzolni szerető 6-10 éves gyerekeknek. A foglakozásokat 2017. január és június között Simonffy Balázs tartja. Csütörtökönként 17.00-től 18.30-ig. Már olvasható a tavaszi tematika! Következő foglalkozás: március 23. » Részletek…
És a szerdai Papír-pacáról se feledkezzünk meg! »
Tavaszi tábor
Múzeum, egér: tavaszi tábor – Még vannak helyek!
Azoknak, aki voltak már Két Egér táborban és azoknak, akik még nem: idén a tavaszi szünetben is lesz tábor, kétnapos április 13-14-én! Tehát: áprilisban is két nap múzeumjárás és alkotás a Két Egérrel!» Részletek…
Maszat!
Az első mesében Maszat és Sári meglátogatják a fodrászt, mindkettejüknek rövidebb hajat vágnak, vajon miért? A választ a második meséből tudod meg, ahol pedig a friss, rövid frizurás gyerekek úszni mennek. Megismerik a fürdők világát, sőt, végül még Maszat is bedugja a fejét a víz alá! » Részletek…
Két Egér Könyvesbolt
1092 Budapest, Ráday u. 20.
Telefon (napközben): +36 1/210-4486
E-mail: keteger@keteger.hu
Honlap: http://keteger.hu
Online vásárlás • Információ, nyitva tartás
Ezt a hírlevelet azért kapja, mert honlapunkon vagy a Két Egér Könyvesboltban megadta az e-mail címét. Amennyiben úgy érzi, hogy kéretlenül kapta hírlevelünket; kérjük, hogy válaszlevélben jelezze nekünk.