Február 19-én este a Két Egér Könyvesboltban került sor a Kölöknet-Ofoe szakmai műhely (Hajónapló) ötödik állomására. Az este folyamán Jesztl József játékpedagógus bevezetett minket a társasjátékok rejtelmeibe és kiredült, hogy ezek a játékok nagyon hasznos elemei lehetnek a pedagógusi eszköztárnak is. (Hepp Ildikó kölöknetes összefoglalója)

Jesztl József és a Száguldó robotok

Az absztrakt játékok nagyon hasznosak, ha a gyerekek gondolkodását - főleg a számolási és logikai műveletek terén - akarjuk fejleszteni. A táblajátékok - például a sakk, dáma vagy a malom - során a játékosok párban játszanak, egymással szemben állnak és felváltva lépnek.

A sakkban például az lesz a legsikeresebb, aki a legtöbb sémát ismeri fel, vagy minél tovább látja időben az ellenfele lépéseit. Ez a játék gyakorlatilag rejtett szorzótábla: 3 gyalog egyenlő egy futóval, 5 gyalog pedig egy bástyának felel meg. Ezek a matematikai feladványok rejtve vannak jelen, de ugyanolyan erősek, mintha példákat oldanának meg a tanulók.

A mai kisdiákok sokkal türelmetlenebbek: nagyon ritkán kerülnek olyan helyzetbe, amikor várakozásra lennének kényszerülve, inkább a gyors információcsere, instant kommunikáció jellemzi az összes élethelyzetüket. A türelem hiánya pedig a tanulás során nagy hátrányt jelent: nem tudnak figyelni, koncentrálni.

Az absztrakt játékok segítségével viszont később sokkal egyszerűbben oldják majd meg a kognitív feladatokat. A játékok által fejlődik a gyerekek koncentrációja és a problémamegoldó képessége, erősödik a fókuszálási képesség.

Van azonban hátránya is annak, ha a gyerekek csak ezekkel a játékokkal játszanak, mivel a kognitív képességeken kívül más területek fejlődése elmarad, így a gyerekek gondolkodása egyoldalú, egy nézőpontú lesz. Az így kialakult rigid gondolkodásmód miatt az esélylatolgatás és a valószínűség számítás idegen lesz számukra, „és kikérik maguknak a nem kiszámítható feladatokat”.

Ezenkívül, az absztrakt játékoknál csak első és utolsó helyezést lehet elérni, így nem tapasztalja meg a gyermek, hogy milyen például harmadiknak vagy negyediknek lenni egy adott helyzetben.

Ennek kiküszöbölésére találta ki Jesztl József játékpedagógus, hogy a fent említett absztrakt játékokat társas- és stratégiai játékokkal keveri a fejlesztés során. A társasjátékok előnye, hogy ezek valóban társas közegben zajlanak. A játékosok kipróbálhatják magukat különböző helyzetekben, és olyan tapasztalatokat szerezhetnek, melyeket a szakrendszerű oktatás során nem kapnak meg.

Például bankárt játszhatnak, licitálhatnak árucikkekre, vagy kipróbálhatják, hogy milyen érzés földművesként a földdel foglalkozni. A játék során eldönthetik, hogy tetszik-e nekik az adott foglalkozás, élethelyzet vagy szerep, és el tudnák-e képzelni magukat benne a való életben is. Hasonló ez azokhoz a szerepjátékokhoz, melyeket egészen kicsi korban kezdenek játszani a gyerekek (pl. a babázás, a játékkonyha, vagy a papás-mamás játékok).

A legfontosabb ezekben a játékokban is az, hogy ne legyenek kötelezők, inkább adjuk meg a gyereknek a lehetőséget arra, hogy kipróbálhassa őket. A gyerekek a választás lehetőségétől ugyanis, ahogyan azt előző cikkünkben már említettük, motiváltabbak lesznek.

Fontos szempont az is, hogy a iskolai tananyagot ne célnak, hanem eszköznek tekintsék a pedagógusok, mely által a gyermek elsajátítja az önálló tanulás képességét. A gyereknek egy tanulási rendszert kell megszoknia, melynek algoritmusai alapján később majd magától is megszerezheti a szükséges tudást. Ugyanilyen eszközként értelmezhetjük a társasjátékokat is.

Több probléma is felmerül azonban, az olyan esetekben, amikor gyerek és felnőtt együtt játszik. Nem mindegy ugyanis, hogyan vezetünk be egy új játékot. A szabályokat nem lehet elég jól elmagyarázni, ha a felnőttnek nincsenek belső élményei az adott társasjátékkal kapcsolatban, ezért a felnőttnek is mindenképpen játszani kell.

A felnőttek azonban gyakran ódzkodnak a társasjátékoktól, vagy hárítanak, ha játékra kerülne a sor. A játékosságot két tényező határozza meg, a relevancia és a kockázat. Ha a relevancia alacsony, a kockázat viszont magas, a felnőtt nem fog belemenni a játékba. A felnőttek gyakran úgy gondolják, hogy a játékok világa távol állnak tőlük, és emiatt (is) nagy kiszolgáltatottságot jelent számukra, ha esetleg vesztenek.

A gyereknek ezzel ellenkezőleg lételeme a játék, és könnyebben kiheveri, ha veszít, mert hozzá van szokva, hogy ez a játék része. A szülőknek általában sikerül felülkerekedniük ezeken a félelmeiken csemetéik érdekében, viszont az iskolában, a pedagógus és a diákok között pont e különbség miatt nem tud gördülékenyen menni a játék.

Másként megfogalmazva: a játék egy olyan terep, melyen a gyermek otthonosabban mozog, ezért a pedagógus tart tőle, hogy esetleg kudarcot vall. A probléma kulcsa egyszerű: játszani és gyakorolni kell, így – talán nem is olyan hosszú idő után- a játék is bekerülhet a tanár komfortzónájába, és egy nagyon hasznos eszközzel bővülhet a pedagógus eszköztára.

Hepp Ildikó, Kölöknet