Az elmúlt hónapokban egyértelműen a Jakab volt a kedvenc könyvünk itt a Két Egérben. Most Majoros Nóra írt róla olvasónaplót, amelyből többek között kiderül, hogy a Jakab nem is könyv, hanem sokkal inkább egy családi, multifunkcionális szórakoztató eszköz.

Pontosan tudom, milyen érzés, amikor csordában támadnak a fantázialények. Legszívesebben a fürdőszobában hömpölygő gőzben vagy az autóban jelentkeznek, amikor az ember egyedül van. (Naná, hogy társaságban felszívódnak, és véletlenül sem lehet bizonyítani a létezésüket.) Együtt kell velük élni, egy idő után megszokja az ember. Ennek a tapasztalatnak a birtokában belegondolni sem merek, milyen tolongás lehet Dániel András fürdőszobájában vagy az autójában. Ha pedig az jut az eszembe, hogy az említett íróember hazafelé vezet a délutáni csúcsban, autójának minden ülésén, a műszerfalon, sőt, még az ablaktörlő hegyén is ezek a kétes létezésű mütyürök kuporognak, és hirtelen lemeszeli a rendőr, vajon András megtalálja-e az összes iratot a lepénylények, szőrizékék és bőrpattankák között? „Bocsánat, biztos úr, de a forgalmimat megcsócsálta Nyálgyula.” Arról ne is beszéljünk, mit művelhet egy cikkelyes izomtapír a szappannal…

Azért gondolom, hogy aggasztó lehet a helyzet, mert az ember a fejéből kipattanó őrültségeknek mindössze töredékét szokta végül papírra vetni, mi, olvasók, ennyit látunk a láthatatlan tumultusból. Itt van ez a könyv, amit Dániel András jegyez íróként és illusztrátorként, az a címe, hogy: Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és hogyan került oda). Ebben minden van, amit NEM tudunk elképzelni (biztosíthatom: bő fantáziával megáldott földi halandók sem), mégpedig olyan mennyiségben, hogy ha ez tényleg csak egy kis hányada annak, ami az autóban csücsül, akkor minimum egy kamion kell, hogy a lények elférjenek. Vagy inkább tehervonat, de az meg hogy lavíroz a délutáni csúcsban?

Mivel a könyvet(?) olvasva minden lapozás után hangosan sikongattunk a meglepetéstől, nem szeretném elárulni, mi van benne, hadd maradjon meg ez az élmény a leendő olvasóknak is. Maradjunk annyiban, hogy ha egy négyéves gyerek, az anyukája és a nagymamája egymás kezéből kapkodják ki a könyvet(?), aztán minden egyes nap más asztalon és éjjeli szekrényen lehet fellelni, akkor az a könyv(?) biztosan izgalmas. Ha a gyerek egy-egy oldalpáron hosszú percekig elidőz, és közben az anyuka is röhög (elnézést, de így van), akkor az a könyv(?) szórakoztató is. Itt szeretném feloldani a kérdőjel rejtélyét: a hagyományos könyvekkel ellentétben ez inkább egy családi, multifunkcionális szórakoztató eszköz, tele ötletekkel, játékokkal, rejtvényekkel, titkokkal és meglepetésekkel.

Jakab története pofonegyszerű, mégis sokáig el lehet merülni benne, rengeteg mese elevenedik meg a képeken és a fejtörőkön keresztül, vagy éppen az üres lapokon. Mert ebben a könyvben(!) még az üres lap is mesével van tele.

Van egy lehetséges megfejtésem a tehervonatnyi fantázialény elhelyezésének dilemmájára, de könnyen lehet, hogy tévedek. Azt hiszem, amikor már kényelmetlenné válnak az autóban és a fürdőszobában, írónk egyszerűen besöpri őket az ágy alá. Amikor pedig annyian lettek, hogy mocorog az egész ágy, akkor egy huncut mosollyal kézen fog bennünket, meg persze Jakabot, és bejárja velünk ezt a fantasztikus, vicces, szerethető és porcicás univerzumot.

Majoros Nóra

Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?). Pagony, 2014.