Családról és más furcsaságokról
Képzeletbeli barátja mindenkinek van, ha kiskamasz, ha a szüleivel nincs minden rendben, ha napközben sokat van egyedül s főleg, ha magányos. Dettike, Elekes Dóra legújabb, Dettikéről és más istenekről című könyvének főszereplője pont ilyen, a róla szóló történetet azonban mégsem ő, hanem egy kulcslyukban lakó fura manó, azaz a kislány képzeletbeli barátja meséli el. Az egyes szám első személyű narráció nem csupán Dettike közvetlen környezetéről, hanem családról, barátságról vagy épp válásról, jó és rossz dolgokról egyaránt számot ad. (Gáspár-Singer Anna olvasónaplója)
Elekes Dóráról tudvalevő, hogy komoly dolgokról humorosan, humoros dolgokról viszont – épp ellenkezőleg –, komolyan szeret írni, ahogyan az is, hogy irigylésreméltó érzékenységgel közelít a gyerekek és kiskamaszok problémáihoz, mint tette azt előző könyvében, A muter meg a dzsinnekben is, amely egy alkoholista anya és kislánya hétköznapjait vázolja fel megrázó őszinteséggel s mégis humorral. A Csimota gondozásában most megjelent könyvében ezúttal is fontos egzisztenciális kérdéseket fogalmaz meg a körülöttünk lévő világ, az élet mibenlétéről, illetve az emberi kapcsolatok természetéről. A szöveg érdekessége, hogy a már megszokott gyereknézőpontot a főhős, a Dettike képzeletében megszülető apró lény – emberekkel, vagy, ahogy ő nevezi, istenekkel kapcsolatos – hétköznapi tapasztalatai mentén közvetíti az olvasó felé. A kulcslyukban lakó feledékeny Balambér tulajdonképpen a kislány kimondatlan érzéseiről, félelmeiről, vágyairól számol be, s ennek kapcsán a felnőtt-gyerek viszony igen ellentmondásos világába kalauzol minket, ahol a szorongásra, ha csak ideig-óráig is, de gyógyír a savanyúcukor, az ezüstszínű tornacsukában egy, a világon egyedülálló apukakölcsönző található, az ágy alatt pedig a rettegett Érdekes néni lakik, akinek félelmetes rend -és tisztaságmániája a dolgok tudatos szétzilálásával szerencsére visszafordítható. Elekes Dóra könyvében a felnőttek néha furcsák és félelmetesek (ahogyan az Treszner Barbara pasztell illusztrációiban rendre visszaköszön), de leginkább értetlenek, vagyis kevéssé vevőek a másra, a gyerekszempontú világszemléletre: a kulcslyukon túli világnak, az úgynevezett univerzumnak, ahogy Balambér hívja, „nagyon szigorú, felfoghatatlan törvényei vannak. Például folyton változik. A látható dolgok hol megállapodnak, hol nekilódulnak, méghozzá valamiféle lengéspályán, amit nem tudok kiszámítani, mert nagyon bonyolult. Ráadásul kell hozzá erőkar is, amit meg nem tudom, hol lehet kapni”.
Elekes Dóra a Dettikében felvetett kérdéseket – a korábbihoz hasonló módon – most is humorral igyekszik megválaszolni. Ami ezzel kapcsolatban kissé talán zavaró lehet, az a nyelvhasználat: a meseregényben ugyanis időről-időre feltűnnek olyan kifejezések, amelyek valójában sem a kiskamaszok, sem pedig a tizenévesek nyelvére nem jellemzőek, de még a felnőttekére is csupán elvétve (pölö, stájsz). Továbbá, ha figyelembe vesszük, hogy a könyv a gyerek-felnőtt „univerzumok” lehetséges párhuzamáról, s ily módon a különbözőségek létjogosultságáról (is) szól, a lezárás – amelyben Dettike végül mégiscsak elsajátítja a felnőtt világra vonatkozó szabályokat, vagyis, ha úgy vesszük, megjavul – talán túlzottan leegyszerűsített.
Gáspár-Singer Anna