A cica, aki haza akart menni – Olvasónapló

Adott egy rózsaszín könyv, egy cicáról szól (legalább nem nyusziról), egy pillanat alatt megérkeztünk a cukiság dimenziójába… aztán kiderül, hogy itt korántsem a cukiság a lényeg. Majoros Nóra olvasónaplója.


Ma a kezembe vettem a könyvet, aminek A cica, aki haza akart menni a címe. Jim Tomlinson írta, az illusztrációkat Anna Laura Cantone készítette. Természetesen egy cicáról szól.

Ha a húgom kapta volna először a kezébe, felkiáltott volna: nyusziiiiii!!! Ugyanis úgy véli, a világ legcukibb állatát csakis a világ legcukibb szavával lehet megnevezni. Így lett a cicából nyuszi, sok i-vel. A könyvet nem a húgom kapta először a kezébe, hanem én. Nem kiáltottam fel, csak dörmögve jegyeztem meg: hú, de rózsaszín.

Cuki! Cuki?

Ha a húgom kezdte volna először olvasni, az első oldal után felkiáltott volna: csíkos nyusziiiii pöttyös hassal! Jujjjj, de édes! Mint megfontolt nővér, én csak elengedtem egy halvány mosolyt, és tovább olvastam. A mese sodort magával az egyik fejezettől a másikig, és úgy ringatott elolvadós hangulatba, mint az ölembe bújó, doromboló cica. Az illusztrációk viccesen csúnyák és frissek, és pikk-pakk elfelejtettem, hogy a könyv rózsaszín. Mintha az ölembe bújó cica a karmait meresztgetné dorombolás közben. A csíkos cicát közben láttam hőlégballonozni, triciklizni, szörfözni, úszni, és franciául nyávogni is. Igen, igen – bólogattam, az én cicám is éppen ennyi macskaszerűtlen dolgot csinál. Egészen biztos vagyok benne, hogy a szerzők boldog cicatulajdonosok, vagy legalábbis gyerekkorukban azok voltak.

Elégedetten csuktam be a könyvet, és elhatároztam, hogy feltétlenül megmutatom a húgomnak, de akármennyi i-vel mondja is a nyuszit, soha, semmilyen körülmények között nem kapja meg és kész. Én cicám.


Hozzászólások:

Nem szeretem a macskákat. Kövezettek meg érte! Ennek ellenére egy macskát (nagy és szőrös, nagyon szőrös) rendszeresen tejjel itatunk és szemet hunyunk afelett, hogy a kazánházban, Joci baba kicsit lepukkadt babakocsijában vackolja el magát. Szóval nem szeretem őket. De ezt a könyvet természetesen azonnal megvettem Julinak. Főleg mert rózsaszín :) Zsebemben egy jó nappal, egy vackor díjjal és egy új könyv reményével, meg a rózsaszín kötettel elindultam haza. A buszt lekéstem, a könyvet kiolvastam és halkan kuncogtam a cicus kitartó próbálkozásán, ahogy gumicsónakba ugrik, hullámlovagol és megpróbálja franicául elmagyarázni a buta angoloknak, hogy haza akar menni. Még mindig nem tudok elég jól franciául nyávogni, de estéről estére gyakoroljuk Julival, mert ő szereti a macskákat! És a rózsaszínt.