
A Két Egér Könyvesbolt lépcsőgalériájának első kiállításán Rácz Nóra képei láthatók.
A kiállítás a Két egér kalandjai: Bolyongások Budapesten és Varró Dániel Szívdesszert című kötete illusztrációi köré szerveződik. Ezek tehát a könyvek. A lapok és a fecnik pedig azt mutatják meg, hogy az illusztrátor hogyan jutott el ezekig a könyvekig. (Ha valaki tud egy megfelelőbb szinonímát a fecnire, szóljon. De sokkal szebb szó legyen!)
A kiállítás január 23-ig tekinthető meg (a megtekint helyett is igazán állhatna itt valami jobb szó), a Két Egér Könyvesbolt nyitvatartási idejében, tehát héfőtől péntekig 10–19, szombaton 10–14 óráig.
A kiállított művek egy részéből korlátozott példányszámban nyomatokat is árusítunk.
Például ebből.
És ebből. És még nyolc további képből.
További információ:
keteger[kukac]gmail[pont]com
A Múzeumi Egérről kiderül, hogy Budapestből legalább annyira felkészült, mint a művészettörténeti kérdésekből. Az unokatestvér pedig szépírónak sem utolsó.…
Megnyitottuk könyvesboltunkat, amelynek – más nem is lehetne – Két Egér Könyvesbolt a neve. A bolt címe: 1093 Budapest, Lónyay utca 42/a.